Ady Endre, még jóval az Egri csillagok,megjelenése előtt, azt írta Gárdonyiról, hogy "erőn felül író". Ez a nem túlzottan hízelgő kijelentés azt a véleményt takarja, miszerint Gárdonyi egyszerűen rossz író, jobb lene, ha megmaradna falusi tanítónak, vagy, mint korábban Arany János, egy szerű falusi hivatalnoknak.

Mikor aztán megjelent az Egri Csillagok, Ady is megváltoztatta a véleményét. Jól tette. Addig a magyar történelmi regény ( Jókai műveitől eltekintve, aki azonban nem a Történelmet kereste és kívánta ábrázolni, inkább romantikus-lélketani megközelítést alkalmazott), mondhatjuk úgy, gyermekcipőben járt. Pedig a történettudomány már szépen kezdett felnövekedni, igaz, pozitivista alapon, igaz,  nemzeti-romantikus szellemben, de szépen fejlődött. Csak idő kérdése volt, mikor jelenik meg mindez a szépirodalomban. Gárdonyi nem mesét akart írni, történelmi háttérrel. Óriási kutatást végzett, forrásokat tanulmányozott, kellő kritkával.

Ennek a történetnek van egy nagyon szép íve. A feszültség már-már krimi módjára fokozódik, magánélet és közélet elválaszthatatlanul összefonódik. Nem epikus jellemábrázolással, hanem realizmussal találkozunk itt. Bornemissza alakja fantasztikusan jól megformált, de ugyanez elmondható Dobó István, vagy Török Bálint alakjára is.

Általában nem szeretem a kötelező olvasmányokat. Ezt igen. Ajánlom mindenkinek, méghozzá az eredeti változatot, nem a megcsonkítottat. Nem is értem, kinek jutott ez eszébe. Mármint a megcsonkítás.