Minden adott volt ahhoz, hogy Koltai Róbert ismét nagy közönségfilmet készítsen. Jó forgatókönyv, jó színészek, remek, apró ötletecskék. Mégis azt állítom: ez a film nem éri el a korábbi Koltai-filmek színvonalát.

Koltai Róbert közönségfilmjeinek sikere azon múlt, hogy sikerül-e azt a fajta "szatirikus realizmust" vászonra vinnie, mely a magyar filmművészetből egészen az 1980-as évek végéig hiányzott. Túl komollyá vált a magyar film, s ezért a közönség harcos menekülésbe kezdett, a mozik tele voltak a bérletesekkel, meg a kivezényelt szocialista brigádok tagjaival.

Azóta viszont változott a helyzet: a humor, a szatíra, újra visszakapta létjogosultságát, s az a rendező, aki beszáll a ringbe, új és új kihívások elé néz. Olyan sztori kell, amely humorába felülírja a korábbi hasonló műfajú alkotásokat. Grecsó Krisztián ezt csak részben valósítja meg. A poénok kissé avíttak, a püspök szövege katasztrofális, szóval, nem olyan jó film ez. Persze, vannak jó poénok is, de Koltaitól én többet vártam.