33 éve élek Debrecenben, ám éldegéltem más városokban is. Azt kell mondjam: Debrecen a világ egyik legfurcsább városa.
A kilencvenes évekig Debrecen nem volt több, mint Kelet-Magyarország első vagy második legnépsebb városa ( Miskolccal versenyzett folyton), ám gazdasági fejlettségben, infrastruktúrában nem vehette fel a versenyt Nyugat-Magyarország kisebb lakosságú, ám szebb városaival. A Cívisváros belvárosa pedig simán elnyerhette volna a "Közép-Európa legrondább belvárosa" címet.
Aztán 1998-ban vezetőváltás történt, jött Kósa és csapata, s az Orbán-kormány jelentős támogatásával reprezentatív beruházások kezdődtek, ezek egy ideig elég sok turistát vonzottak. Hozzá kell tenni: Debrecen "periferikus" térségeinek helyzete mit sem javult, sőt: ma is akad a Belvároshoz közel olyan utca, amelyiken nincs szilárd útburkolat. Nem történt változás a város és az egyetemek kapcsolatában sem. Bár a DE integrálódott és fejlődgetett, nincs igazi, eleven kapcsolata a debreceni polgársággal. A felnőttek nem járnak vissza az Egyetemre, pedig minden korábbinál színesebb a kulturális programok skálája.
Legnagyobb problémának viszont az eladósodást érzem. Vitatkoznak azon a különböző pártok, mennyi is a város tulajdonképpeni adóssága, ám egyben egyetértenek:sok. A jövőben tehát ugyanarra kell számítani, mint a többi városban: nadrágszíj-meghúzás, még erősebb költségvetési szigor, elbocsátott pedagógusok.
Az sem igazán tetszik, hogy nincs ellenzéki sajtó. Az előző, Hevesi-féle városvezetés idején a lapok és rádiók, csúnya szóval: benyaltak, Kósáék viszont átestek a ló másik oldalára: most ők várják el ugyanazt, amit korábban annyira kárhoztattak.
Debrecen egy nagyon furcsa város. Fejlődik, fejlődik- ám ellentmondásosan, hatalmas nagy áldozatok árán.

Szerző: Masikmezo  2009.02.25. 10:10 Szólj hozzá!

Címkék: programok sajtó város egyetem kósa debrecen eladósodás de belváros debreceni pedagógusok városvezetés orbán kormány ellenzéki kelet magyarország cívisváros 1998.

A bejegyzés trackback címe:

https://masikmezo.blog.hu/api/trackback/id/tr71964708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása