A bódészag, a strandszag, a naptejszag. A sültkolbászillat. Szájba kell tömni, különben el vagy veszve, feléd kerekedik, legyőz, kihasznál, sutba dob.

Táplálkozni Magyarországon annyi, mint kifejezni: még élni akarsz. Mert más örömöd, itt, mint a sültkolbász, vagy a töltöttkáposzta, vagy a jó kis gulyásleves, nem nagyon van. Szeretnék néha terepjáróval száguldozni, de se terepjáró, se arizonai sivatag. Nem megy minekünk az életöröm. A verseink is oly bágyadtak, hogy sírni tudnánk, sírni, mint egy kisgyerek, kitől elvették a csokiját, mert nem volt neki.

Bennünket már csak az éves bologít. Táplálkozástudományi szakemberek, orvosokkal karöltve: legalább ezt a pici örömöt ne, legalább ezt hagyjátok meg nekünk, magyaroknak, néha, nem rendszeresen, ne sugározzatok életmód-reklámokat, mert minek.

Nincs foganatja. Majd ha igazái jólét lesz, majd akkor. Talán.