AZ ELBESZÉLŐ KÖLTEMÉNY
Számomra a János vitéz AZ elbeszélő költemény. Nincs olyan mű ebben a műfajban, a 19.század közepe óta, mely felúlmúlta volna ezt a halhatatlant, ezt a klasszikust. Apám ismertette meg velem, az ágyamnál olvasta nyolcéves koromban, én meg élveztem belőle azt, amit élvezni tud ebből egy nyolcéves: a mesét. Mese az ördögökről, Jancsi gyerekről aki akár én is lehettem volna, mese a tündérekről, akiknek országuk is van. Szép volt, szép álmokat hozó. Mit érdekelt engem akkor költői beszédmód, meg népiesség, meg egyebek! Primer műélvező voltam, olvasás- hobbista, illetve: még nem nőttem ki a mesehallgatást. Nkem ez a korszak hosszúra nyúlt
ISKOLÁBAN
Az iskolában a gyerekekkel hamar megutáltatják a János vitézt, először is: végigolvastatják az osztállyal az egészet, nehogy má' kiamaradjon egy sor is, jó gyorsan, kerget a tatárbácsi, tanterv, teccenek tudni, meg ilyesmi. Több időt kellene szánni rá, jobban elmerülni benne, hgyni időt, hogy feldolgozzák a csodát.
KLASSZICIZÁLÓDÁS
Alföldi Róbertre egészen biztosan hatott a János vitéz ,méghozzá úgy, ahogy hatnia kell, mert csak az képes továbbgondolni valamit, aki az eredeti gondolatot feldolgozta:nemcsak intellektuálisan, hanem érzelmileg, "zsigerileg"is. A János vitézt nem szabad klasszicizálni: minden kornak újra és újra kell értelmeznie a művet. Az alapoktól. Petőfi nem forog a sírjában, ha modern színpadot érez: inkább örül, hogy műve ily sokáig tovább él, és érdelődést kelt.
