Nem tartozik a különösebben ismert Agatha Christie-krimik közé, mégis remekmű. Polgári milliőben játszódik, mégis egzotikus, izgalmas, és csak oly mértékben intellektuális, amilyen mértékben egy Agatha- regénynek lennie kell.

Egy vak, idős asszony egy holttestet -ismeretlen lány- talál a házában. ( Nem ismerős motívum pl. A Holttest a könyvtárszobában című regényből?). Elindul a bonyodalmak sorozata, az idős asszony a krimi elején és végén bukkan fel, mintegy keretbe foglalja a történetet. Ám a vératlan befejezésen túl van valami, ami még érdeklődésre tarthat számot: Poirot filozofálása. 

Krimi- ars poetica ( mármint a Királynőé). Hogy nem sikerült éppen jól? Hogy túlságosan is barátságtalan a nagy elődökhöz? Istenem, minden zseni külön világot hoz létre, mely világ sokszor ellentétes másféle zsenik világával. Conan Doyle Holmes- törtéeteinek ellaposodása akkor kezdődött, mikor a brit óriás bevallotta, hogy utálja hősét. Akkor valamiféle gát átszakadt benne, nem érdekelte már annyira a színvonal. 

Agatha Christie esetében ilyesmiről szó nincs. Poirot különc, okos, és ugyanolyan szeretetreméltó, mint a többi regényben vagy novellában.